Ma reggel elindult Shanghaiból a Kolozs megyei kórházak által megrendelt védőfelszereléseket szállító TAROM különrepülőgép, amely a mai nap folyamán érkezik meg Kolozsvárra. A védőeszközök beszerzését a helyi közintézmények által kiutalt források tették lehetővé.

A légi segélyszállítmány megszervezését a sürgősségi megyei kórház, valamint Un Singur Cluj nemrég létrejött platform vállalta el együttműködve a prefektusi-, illetve a kolozsvári polgármesteri hivatallal és a Kolozs megyei önkormányzattal. Március végén a megyei kórház a bukaresti kínai nagykövetség segítségét kérte olyan kínai gyártók feltérképezése végett, akik rendelkeznek a Kolozs megyei igényeknek megfelelő készlettel.

„A közösségi összefogás ereje még inkább megmutatkozik ebben a járványügyi veszélyhelyzetben, hiszen a koronavírus-járvány elleni küzdelem közös felelősség. Mi mint hatóság, önkormányzat minden lehető intézkedést meg kell hoznunk a lakosok egészsége védelmében, arra törekszünk, hogy a járvánnyal összefüggő beszerzések a legjobb helyre kerüljenek, amelyekre normális esetben egyetlen egészségügyi intézmény sincs felkészülve. Ezt szolgálja a mostani Kínából érkező szállítmány is, elégséges védőfelszerelést biztosítani az első vonalban harcolók számára.

Köszönjük ugyanakkor a nemrég létrejött kezdeményezésnek, Un Singur Cluj platformnak a hathatós támogatást, a helyi cégek, intézmények, vállalkozók felajánlásait, egy hónap alatt összesen 925 ezer lejt sikerült adományokból összegyűjteniük a megyei kórházak számára, szolidaritási jegyekből is majdnem 225 ezer lej gyűlt össze, hálásak vagyunk a nemes gesztusoknak, a kisebbeknek is! Minden ilyen kezdeményezés előre visz, a társadalmi felelősségvállalás része a segítségnyújtás.” — nyilakozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.