„Tavaly egy év kihagyás után, úgy döntöttünk, hogy ismét megszervezzük a tábort. Ez az esemény mindig is fontos szerepet játszott a falu életében, ugyanis több külföldi jelentkezik a néptáncokatatásra és ez a turizmusunkat is növeli. Itt, a mezőségen, a széki hagyományok egyedülállóak és ez érdekesebbé teszi a tábort is. Az egy hét alatt a táborozók megismerkedhetnek táncainkkal, énekeinkkel és hagyományos kézimunkánkkal is” – mondta el Csorba István, Szék RMDSZ-es alpolgármester.

Augusztus 12-16-a között a helyi kulturotthonban napi táncoktatás, énektanulás és kézműves foglalkozás várja a kicsiket és nagyokat, kezdő, illetve haladó csoportokba. Szombaton és vasárnap a vásártéren, kulturális és szórakoztató programokkal várják a szervezők a Székre érkezőket. A hétvégi programból nem hiányoznak a könnyűzenei koncertek, de a hagyományt előtérbe helyező programokból is válogathatnak az érdeklődők, hisz nótaeset és táncház is lesz.