A támogatást a 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében sikerült lehívni a Kolozs Megyei Tanácsnak.  Összesen 32 kilométeren korszerűsítik a 109 jelzésű megyei utat, új aszfaltburkolatot kap, felújítják a rajta található hidakat, járdaszegély épül, buszállomásokat és parkolókat alakítanak ki, megújulnak az útjelző táblák.

A beruházás összértéke közel 45 millió lej, áfa nélkül. A munkálatokat az első szakaszon a  Diferit, a másodikon pedig  a Dacia Asphalt SRL - Dacia Faber SRL társulás végzi. A munkálatok elvégzésére 24 hónap áll a kivitelezők rendelkezésére.

A korszerűsítés javítja majd a közlekedésbiztonságot, a több mint tízezer helyi lakos életkörülményeit, valamint a 4 település közel 1100 diákjának közlekedési körülményeit.

„A Kolozs megyei önkormányzat kiemelt törekvése, hogy a megye területén levő utakat fejlessze, ezáltal a térségek versenyképességét is növelje, befektetőket vonzzon. Mi azt akarjuk, hogy közösségünk tovább fejlődjön uniós forrásokból, ezért örvendünk, hogy az ún. besztercei út korszerűsítése két szakaszon elkezdődhet, amely munkálatokat a megyei tanács az Európai Uniótól lehívott forrásokból fedez. Az infrastrukturális beruházás kiemelten fontos, hiszen több magyar lakosságú mezőségi településen is áthalad és összértéke 130 millió lej” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.