„A beszámolók mellett a helyi lakosok is elmondhatták, hogy milyen fejlesztésekre tartanak igényt. Az az elsődleges célunk, hogy a község lakosainak biztosítsuk azokat a feltételeket, amelyek következtében ők jobban érzik magukat itthon” – mondta el Bodis László, Körösfő község polgármestere.
Bodis László hozzátette a falu közössége első sorban a halottasház beindítására és a kultúrotthon átfedésére tart igényt. Ugyanakkor prioritást jelent az óvoda felújítás és egy ifjúsági központ létrehozása is.
„Az eseményt sikeresnek tekintjük, ugyanis több mint 40 személy fogadta el meghívásunkat és vett részt az összejövetelen. A falugyülés jó alkalom arra, hogy egymással találkozzunk, illetve remek ötletbörze is egyben, hisz közösen kitalálhatjuk, hogy hogyan erősíthetjük meg a közösségünket” – értékelte a találkozót Vincze-Minya Dávid, az RMDSZ nyárszói szervezetének elnöke.
Február 3-án Sárvásáron is megtartották a szokásos év eleji falugyűlést, ahol a helyiek útjavítást és a kultúrotthon átfedését kérték a Polgármesteri Hivataltól. Körösfőn és Nádason is megtartják a falugyűléseket a közeljövőben.