„Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg az alárendelt kórházakban, annak érdekében, hogy méltó körülményeket biztosíthassunk a betegeknek. Fontos azonban, hogy az egészségügyi intézmények a műszerek korszerűsítésének területén is előre tudjanak lépni, hiszen a körülmények és az eszközök együttesen segítenek a megelőzésben és gyógyításban. A fejlesztések a jövőben sem állnak le, bízom benne, hogy egyre több ilyen örvendetes megvalósításról számolhatunk be” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke

Újabb korszerű orvosi felszerelések két kolozsvári kórháznak
A Kolozs megyei önkormányzat által lebonyolított helyi infrastrukturális beruházás révén a kolozsvári rehabilitációs kórház Diapulse berendezéssel, többfunkciós röntgenkészülékkel, operációs mikroszkóppal, sterilizáló plazmagéppel, ultrahang készülékkel és 3D modellezővel, míg a Leon Daniello Tüdőkórház CT adattárolási rendszerrel gazdagodik. A jelentős kórházi eszközfejlesztés meghaladja az 5 millió lejt, amelyből a Kolozs megyei önkormányzat önrésze 312 ezer lej.