A pályázatok leadásának módjáról és a szelekciós feltételekről itt tájékozódhatnak az érdeklődők: https://files.primariaclujnapoca.ro/…/Anunt-proiecte-cultur…

A pályázatok benyújtásának határideje ??????́? ?.

Tavaly az önkormányzat mintegy 11,6 millió lejt fordított kulturális téren tevékenykedő civil szervezetek és kulturális intézmények projektjeinek támogatására. Az összegből 191 kulturális témájú vagy ifjúsági projekt valósult meg.

„Arra bátorítom a civil szervezeteket, hogy éljenek a lehetőséggel és pályázzanak a vissza nem térítendő támogatásra. Fontos az önkormányzat számára, hogy minél több, civil szférából érkező kezdeményezés megvalósulhasson Kolozsváron. Városunk nemcsak a számítástechnika-ipar, hanem kulturális téren történő innovációnak is köszönheti hírnevét, azt szeretnénk, ha ez a jövőben is így maradna” – mondta Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.

Fotó: KMN