A kulturális és művelődési egyesületek, ifjúsági és diákszervezetek, egyházközségek, valamint sportegyesületek igényelhetnek támogatást többek között kulturális és ifjúsági rendezvények szervezésére, templomok és egyházi épületek javítási munkálataira, valamint sportprojektek támogatására.
„A költségvetés elfogadásával egyidőben előkészítettük a civil szervezetek és egyházak számára szóló pályázatok kiírását, hogy ezek időben tudjanak tervezni. Ebben az évben a kulturális és az ifjúsági alap kerete 900-900 ezer lej, az egyházi keret 1.55 millió lej, sporttevékenységekre 1 millió 50 ezer lejes keretet hagytunk jóvá. A közösségépítés is a feladataink közé tartozik, pályázati programunkal is ezt a célt szolgáljuk és támogatjuk, hiszen ezek a rendezvények kiemelt jelentőséggel bírnak az identitáserősítésben, a hagyományőrzésben és a közösségszervezésben is” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.
A pályázatokat 2023. március 9-ig, 12 óráig lehet leadni a Kolozs Megye Tanács iktatójában. A pályázati kiírás elérhető a cjcluj.ro honlapon.
„A pályázati programunk május 3. – december 22. közötti időszakra terjed ki, a szervezeteknek ebben a periódusban kell megvalósítaniuk rendezvényeiket, javítási munkálataikat, ugyanakkor legkevesebb 10 százalékos önrészt kell felvállalniuk minden projekt esetében. Egy pályázó legtöbb 1 pályázatot adhat le. Az RMDSZ–frakció egyik prioritása, hogy az értéket közvetítő, közösségépítő, kulturális és oktatási programokat támogassa, biztosítsa számukra a megfelelő pénzügyi hátteret” – hangsúlyozta Balla Ferenc megyei tanácsos, az oktatási bizottság elnöke.