Rendkívüli ülésén döntött Kolozsvár Helyi Tanácsa arról, hogy él elővásárlási jogával a Malom utcai (Gh. Baritiu) 10-12. szám alatt található ingatlan kapcsán. A belvárosban található épület műemlék védelmi övezetben található és ebben a helyzetben a városház elsőbbséget élvez az épület megvásárlásában. Ez jelenleg a Román Kereskedelmi Bank (BCR) tulajdonában van és a megvásárlás után, az önkormányzat továbbá is irodaházként fogja működtetni, hiszen a Főtéri épület is hamarosan újítás alá kerül, illetve a Mócok útján található Állampolgári Információs Központ (CIIC) épületét is le fogják bontani a metró építése miatt.
A Román Kereskedelmi Bank (BCR) Malom utcai épülete már legalább egy éve eladó, az árat pedig tárgyalás folyamán fogják megszabni.
A terület, amelyen a bank épült - mintegy 1700 négyzetméter - szintén a kolozsvári városháza tulajdona, de a BCR-nek adták koncesszióba. 2093-ban a szerződés értelmében a földterület és a rajta lévő épületek a városháza tulajdonába kerülnek.