Két év kihagyás után, újra méltóképp fogadjuk a Csíksomlyóra igyekvő zarándokokat. Az esemény akolozsváriak számára is fontos, hiszen a kárpátmedence legnagyobb zarándokhelyre utazó magyarok fogadása megerősíti a nemzeti identitásunkat és erősíti a magyarságtudatunkat. Arra kérem a kolozsváriakat, hogy látogassanak ki a kolozsvári vasútállomásra, mutassuk meg, hogy habár a lakhelyünk különbözik, mégis egy nemzethez tartozunk. – nyilatkozta Balló Tamás az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének ügyvezető elnöke, az esemény főszervezője.

A Boldogasszony Zarándokvonat június 2-án, azaz csütörtökön 14:56-kor gördül be a kolozsvári vasútállomásra. A zarándokokat a Tokos zenekar köszönti előadásával.

A Csíksomlyó Expressz és Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonatok június 3-án, azaz pénteken, 14:20-kor futnak be a kolozsvári állomásra, ahol a zarándokok ismét ízelítőt kapnak majd a Kolozs megyei hagyományokból, hiszen a Mérai Cifra Néptáncegyüttes előadását a Tokos zenekar kíséri majd.