Díszpolgári címet kap a romániai antikommunista ellenállás egyik legismertebb személyisége, Doina Cornea.
Ő többek között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának francia tanszékén volt tanársegéd. 1982 és 1989 között 31 szöveget és tiltakozást juttatott el a Szabad Európa Rádióhoz. 1983-ban elbocsátották az egyetemről, és vizsgálatoknak, kihallgatásoknak, veréseknek és fenyegetéseknek vetették alá. Fia, Leontin Iuhas közreműködésével 160 röpiratot terjesztett az 1987-es brassói felkelés során, ezért mindkettőjüket 5 hétre letartóztatták. Ezután gyakorlatilag házi őrizetben volt 1989. december 21-éig, majd a lövöldözések ellenére részt vett az 1989. december 21-ei utcai tüntetéseken.
A rendszerváltás után egyik alapítója volt a romániai Totalitariánusellenes Demokratikus Fórumnak, amelynek utóbb elnökévé választották. 2018-ban, 88 éves korában halt meg Kolozsváron.
„Az, hogy post-mortem, Kolozsvár díszpolgárává avattuk Doina Corneat egy elismerés is egyben az ő munkásságáért, kitartásáért” –tette hozzá Oláh Emese, RMDSZ-es alpolgármester.
Doina Cornea alapító tagja a Csoport a Társadalmi Párbeszédért, a Civil Szövetség és a Memoria Kulturális Alapítvány szervezeteknek. Több mint 100 cikke jelent meg különböző újságokban és folyóiratokban, például a 22, România liberă, Vatra, Memoria kiadványokban.