Tisztelt emlékező közönség!

1848 tavasza reményt jelentett azoknak, akik hittek és bíztak abban, hogy a hosszú elnyomás időszaka után jönni fog egy igazabb és szabadabb világ. A magyarokra figyelt Európa, a fiatalok bátorsága példamutató volt minden nép számára. 

Március 15-e történelmi pillanatában évszázadok erőfeszítései találkoztak és kaptak újabb erőre, megmutatva, hogy mire képes az egymással összefogó magyar nemzet. Megmutatva, hogy a szabadság reményét semmilyen nagyhatalom nem semmisítheti meg. 

A márciusi ifjak tette nem tűnt el nyomtalanul a magyar szívéből. Március 15 jelkép lett: jelkép és szimbólum a további magyar történelmi események szabadság-küzdelmének. A magyarok szívében - határon innen és túl - azóta nemzeti ünnepként él ez a nap. 

174 évvel később, 2022 tavasza számunkra is elhozta a remény első jeleit, a reményt és hitet abban, hogy akár megszorítások, szigorítások nélkül élhetünk ismét, hogy az egész világot megrázó járványt vissza lehet szorítani, hogy életünk ismét a régi kerékvágásban folytatódhat.  A reményt abban, hogy két év kihagyás után, ma ismét együtt ünnepelhetünk.  Ünnepelhetjük a márciusi ifjakat, a bátorságot, a kitartásukat. 

Ma ezt a reményt a háború lármája szabdalja. A rég várt szabadság nem érkezett a remélt békével. Hosszú évekig úgy gondoltuk, hogy a szabadságért napjainkban nem karddal és puskával kell harcolni, hogy a 1848-49 történései és az azt követő forradalmak, világégések megtanították a ma emberét arra, hogy békés megoldásokat keressen. A jelen megcáfolja ezt. Ismét háború dúl Európában, közvetlen szomszédságunkban. Bár most nem a mi szabadságunk került veszélybe, mégis: a határainknál dúló szörnyű háború az Ukrajnában élő nemzetek és a kárpátaljai magyar közösség jövőjét is veszélyezteti. Ezért most, amikor 48-as hőseinkről emlékezünk meg, fordítsuk fejünket kelet felé is. Ezt tette ma Kolozsvár magyar közössége is, mikor hagyományos felvonulásunk nem csak az emlékezésről, a márciusi ifjak hőstetteiről, nem a Kossuth nótákról szólt. Ez a közösség ma a béke és szabadság iránti vágyát, együttérzését és segítőkészségét fejezte ki. Hitét abban, hogy nem a háború, rombolás, vagy pedig ártatlan emberek életének kioltása a megoldás.   

Hiszen, Széchenyi szavaival élve  Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen. 

Ehhez pedig szükség van BÉKÉRE és SZABADSÁGRA. 

Ez a közösség bebizonyította, hogy szolidáris Ukrajna területén élő minden nemzettel, kész segíteni a háború elől menekülőknek, és a háborús övezetben ragadtaknak. Szükség van arra, hogy a következőkben is megadjuk ezt a segítséget. Kolozsvár és Kolozs megye összefog és bízunk abban, hogy jön egy igazabb, szebb világ, ahol mindenki szabadon alkothat, dolgozhat, élhet. 

Tisztelet a hősöknek!