Tegnap került sor arra a díjátadó gálára, melynek keretében a TeleSuli programban résztvevő pedagógusokat díjazták. A magyar oktatók elismerését a Communitas Alapítvány támogatásával biztosították.
„Hálás vagyok mindazoknak, akik bekapcsolódtak a TeleSuli programba, és színvonalas televíziós leckékkel járultak hozzá a gyerekek oktatásához. Szeretném megköszönni a TVR munkatársainak, a tanügyminisztérium kisebbségi osztályának, a tanfelügyelőség munkatársainak, a szülőknek és nem utolsó sorban azoknak a Kolozs megyei tanároknak, akik ezekben a nehéz időkben is vállalták a munkát, ezzel nem csak a saját diákjaikat segítve, hanem minden érintett erdélyi tanuló oktatásához is hozzájárultak. További sok sikert kívánok!” – nyilatkozta Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye prefektusa, aki az RMDSZ nevében köszönte meg a pedagógusok alázatos munkáját.
Az ünnepségen 69 magyar pedagógust díjaztak: Rüsz Fogarasi Enikő, Nagy Gabriella, Orbán Zsolt, Lukács Erdei Ibolya, Váradi Éva, Wolf Ágnes, Nagy Veronika, Farkas Ferenc, Tárkányi Erika, Timár Ágnes, Zágoni Melinda, Székely Melinda, Lukács János, Oláh Csilla, Cozma Gabriella, Halmágyi Katalin, Iszlai Enikő, Tulogdi Mónika, Péter Mónika Mária, Széles Timea, Szallós Kis Melinda, DR. Kerekes Adelhaida, Mihályfalvi Katalin, Okos Rigó Hajnal, Szilágyi Judit, Kutos Tünde, Németi Mónika, Ferencz Ilona, Kassay Sándor, Cseh Tünde, Durugy Pál, Nagy Örs, Virág Márta, Kovács Márta, Szabó Gábor, Fodor Emőke, Enyedi Enikő, Felszegi Melinda, Juhos Helga Hajnalka, Sălăjan Mária, Török Tünde, Szováti Erika, Bartha Magda, Péterfi Wanda, Cadar Erika, Köntös Kinga, Kolozsi Ana Tünde, Szabó Enikő, Halmágyi Izabella, Iobbagy Tünde, Szedlacsek Erika, Gurzó Adél, Lengyel Edith, Bíró Mária Magdolna, Marthi Szidonia, Kaszián Etelka, Varga Gabriella, Böndi Katalin, Török Ilona, Albert Hajnalka, Dósa Éva, Szaniszló Tünde, Bartha Magda Denise, Ambrus Péter Erzsébet, Szabó Ildikó Cristina, Bazsó Enikő, Major Melinda, Dengyel Anikó Hajnalka és Molnár Csilla Gizella.
A TeleSulit az RMDSZ, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet, valamint a Magyar Szülők Szövetsége kezdeményezte. A Román Közszolgálati Televízió jóvoltából közvetített tévés leckéket magyar nyelven 8. és 12. osztályosoknak a kijárási tilalom idején.