A Leon Daniello tüdőkórház átszervezéséről döntött a Kolozs megyei tanács képviselő-testülete mai ülésén. A súlyosbodó koronavírus-járvány miatt szükségessé vált az intenzív osztálynak bővítése 3 ággyal, valamint a tüdőosztályon újabb 10 kórházi ágy létrehozása. Az egészségügyi ellátórendszer kapacitásának növelésével 12 új kórházi állás létrehozása is nélkülözhetetlenné vált: 3 főasszisztensi, 2 asszisztensi, 3 ápolói, 3 takarítói, 1 beteghordozói.
„Az elmúlt majdnem két évben a Covid-pandémia nagyon nehéz helyzet elé állította a kórházakat, nem várt feladatokat rótt az általános betegellátásra és főleg az intenzív betegellátásra. A megbetegedések számának rohamos növekedése miatt több alkalommal is növelnünk kellett a kórházak befogadóképességet, ahogy mai ülésünkön is erről döntöttünk. Ebben a megfeszített tempóban is az orvosi személyzet hősiesen helytállt, hálával tartozunk áldozatos munkájukért. A járvány megfékezésének egyetlen megoldása az oltakozás, mindannyian tehetünk azért, hogy ne jussunk kórházba, ne terheljük le az egészségügyi rendszert” – mondta el Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos.
A kulturális intézmények működéséhez szükséges keretösszegről is döntöttek a mai tanácsülésen. „A jövedelemadó 2 százalékából származó 11,7 millió lejes összeg a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Transilvania filharmónia és Puck bábszínház finanszírozására fordítható, mégpedig a filharmónia 9,8 millió lejben, a bábszínház pedig 1.95 millió lejben részesül” – mondta el Antal Géza, megyei tanácsos, a költségvetési-pénzügyi bizottság tagja.
„Kolozs megye önkormányzatának alárendeltségébe 10 kulturális intézmény tartozik, a legnagyobb intézmény a filharmónia. Az RMDSZ kormányzati jelenlétének köszönhetően a jövedelemadó 2 százalékából, a megyék és városok számára nemrég létrehozott kulturális alapból most finanszírozni lehet ezen kulturális intézmények fenntartását, működését, hiszen számunkra kiemelten fontos a kultúra. A kulturális értékek megőrzése a jövő nemzedékei számára kötelességünk, továbbá a kreatív, sokszínű, minőségi kultúra megvalósításához modern műszaki és infrastrukturális hátteret, valamint megfelelő bérkeretet kell biztosítani és ehhez most nagy segítséget nyújt a kormány az önkormányzatoknak” — nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.