Négy évvel ezelőtt 123 szavazat hiányzott ahhoz, hogy két képviselőt és egy szenátort küldjön a Kolozs megyei RMDSZ a parlamentbe. Így 2020-ban a cél egyértelmű: összefogással, konkrét és megvalósítható ügyekkel, megújult erővel és plusz egy képviselővel menni a parlamentbe. A hivatalos kampánymegnyitón László Attila szenátorjelölt, valamint Csoma Botond és Talpas Botond képviselőjelöltek fogalmazták meg céljaikat.

Csoma Botond szerint az a cél, hogy a parlamentben az RMDSZ legyen a mérleg nyelve, ne legyünk megkerülhetők, és ne hozzanak döntéseket anélkül, hogy ne tudjunk mi abba beleszólni. „Az elmúlt négy évben a titkosszolgálatokat felügyelő bizottságban dolgoztam. Az volt a cél, hogy leépítsük azokat a sztereotípiákat, amelyek miatt nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a magyarokat Romániában. Ezzel vettem fel a harcot úgy a parlamentben, mint a román hírcsatornák stúdióiban. Ezen kívül Kolozsvárt és Kolozs megyét érintő témákkal, és az oktatás kérdéseivel foglalkoztam. Sikerült két rendkívül fontos ügyet megoldani Bukarestből úgy, hogy azokat a helyi, Kolozs megyei tanfelügyelőség nem akarta jóváhagyni: Szamosújváron sikerült a második kilencedik osztályt elindítani, a kolozsvári Onisifor Ghibu Líceumban pedig újraindult a kilencedik osztály. Úgy gondolom, hogy pont az ilyen ügyek azok, amelyeknek közvetlen hatásai vannak közösségünkre, és sok esetben csak Bukarestből lehet megoldani őket.”

Talpas Botond az új képviselőjelöltje a Kolozs megyei RMDSZ-nek. Tősgyökeres kolozsváriként tizenkét éve foglalkozik közösségi ügyekkel. Többek között az Igen, tessék!, a többnyelvű táblák ügye, vagy legutóbb a szomszedok.ro projekt fűződik a nevéhez. Elmondta, hogy három fontos témát azonosított be, melyekkel foglalkozni szeretne Bukarestben. „A politikát nem célként, hanem eszközként használom. Vannak ügyek, amelyeket szeretnék megoldani a parlamentben, tudásommal kiegészítve az RMDSZ csapatát. Ilyen az anyanyelvhasználat kérdése, a nagyvárosok működésének újragondolása, valamint egy országosan összehangolt közszállítás problémája.”

László Attila elmondta, hogy az elmúlt hónapokban minden erejével azon volt, hogy hitelesen tájékoztassa az embereket a járványügyi helyzetről, az erdélyi magyar közösségnek rengeteg információt szolgáltatott a járvánnyal kapcsolatos tudnivalókról. 

„Továbbra is az a célom, hogy az egészségügyi rendszert az összes rendelkezésemre álló eszközzel fejlesszem. Az elmúlt években sikerült versenyképesre emelni az orvosok fizetését, ennek köszönhetően rengeteg szakember maradt itthon. Szeretném folytatni ezt a munkát és továbbra is azért dolgozni, hogy mindenkinek biztosítva legyen a megfelelő egészségügyi ellátás, az orvosoknak pedig megfelelő munkakörülmények.”