Az első szakaszon összesen négy gyalogoshíd épül: a Benkő József/Paul Ioan utcában a Sun városi strand környékén, a Türr István/1918 December 1. utca és a Rózsák Parkja között, a Kolozsvári Aréna és a Gavril Muzicescu utca között, a Fellegvári /Drăgălina utca és a Malom/George Bariţiu utca között, a Tranzit háznál.

A Szamos-part Armătura-parkot is magába foglaló szakaszán további négy gyaloghidat létesítenek a felújítás során a Carbochimnél, a Nádastorok/Nădăşel utcánál, a Nádastorok és a Septimiu Severus utca között, és a Clujana Sportbázisnál.

A felújítás során parkosított szabadidős övezeteket alakítanak ki, a sétányok mellett bicikliút is épül. A Szamos-part rehabilitációja az önkormányzat által meghirdetett ötletbörze nyerteseinek tervei alapján történik meg. A tervek szerint a Szamos Dónát negyedi szakaszán fasorokat ültet az önkormányzat, és jelentősen fejleszti a zöldövezetet.

A Szamos-part felújítására tavaly júniusban nemzetközi ötletbörzét hirdetett meg az önkormányzat. A verseny győzteseit tavaly októberben hirdették ki, a spanyol Práctica cég lett a nyertes. Az önkormányzat tanácsosi testülete november 19-én megtartott rendkívüli ülésén jóváhagyta a partszakaszok felújításának övezeti városrendezési tervét (PUZ), így a polgármesteri hivatal előtt megnyílt a lehetőség arra, hogy EU-s támogatásra pályázzon. A tanácsosi testület ugyanakkor felhatalmazta a polgármesteri hivatalt arra, hogy a partszakasz rendezéséhez szükséges partnerségi szerződést kössön a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatósággal.

„Itt az ideje annak, hogy kihasználjuk a Szamos nyújtotta lehetőségeket és bevonjuk a folyópartot a kolozsváriak mindennapi életébe. Számomra szimpatikus ez a projekt, hiszen a funkcionalitáson túl nagy hangsúlyt fektettek a tervezők a zöldövezetre és a folyópart élővilágára is. Építőmérnökként előnyösnek tartom a gyalogoshidak számának növelését, hiszen a nyolc új gyalogoshíd összeköt olyan övezeteket, amelyek eddig nem „kommunikáltak” egymással, például a Fellegvárat a Postakerttel” - mondta Nistor Dániel RMDSZ-es városi tanácsos. A tanácsos hozzátette, a kivitelezést több lépés előzi meg, így egyelőre nem előrelátható, hogy mikor kezdődnek el a munkálatok.