Szüreti bált szervez a Vajdakamarási Néptánccsoport

Október 26-án kerül sor arra a szüreti mulatságra, amelyet a Vajdakamarási Néptánccsoport lelkes tagjai szerveznek. A bálon fellépnek majd a bálványosváraljai Árvalányhaj Néptánccsoport, a kalotaszentkirályi Kalotaszeg Gyöngye Néptánccsoport, a Magyarszováti Néptánccsoport valamint a magyarkályáni tánccsoport tagjai is.

„Örülünk, hogy a fiatalok felvállalták ennek az eseménynek a megszervezését, hisz ez fontos a közösségünknek. A település tánccsoportja már több éve aktívan működik, és a táncolás mellett nem hátrálnak meg a közösségépítő programok megszervezésétől sem” – mondta el Varró István, helyi RMDSZ-es tanácsos.

A műsor felvonulással indul 16 órakor, majd 19 órától veszi kezdetét a tényleges bál, melyet a helyi kultúrotthonban tartanak, a talpalávalót pedig Kodoba Florin és bandája húzza.