Két B kategóriás műemléket is felújítanak Várfalva községben

Várfalván és Bágyonban is felújítják B kategóriás besorolású unitárius templomokat. 500 ezer eurós finanszírozást kaptak az egyházközségek az Európai Uniótól a két épület teljes rehabilitálására. Ezt a pályázatot 2015 decemberében adták le és héten kezdték el a tényleges felújítási munkálatokat.

„A restauráció során szakszerűen felújítják a templom külsejét és belsejét egyaránt, illetve a templomkertet és a templomot körülvevő várfalat. A pályázat kiterjed a templomtorony, a tető, a belső bútorzat felújítására, kő és fa diszítőelemek restaurálására, a padfűtés és új villanyhálozat beszerelésére és az orgona felújítására is. Reméljük, hogy 2020 elejére befejeződnek a munkálatok.” – nyilatkozta Barabás Zsolt, a Várfalvi Unitárius Egyházközség lelkésze.

„A munkálatok előtt szükség volt egy régészeti felmérésre , amelyet a múlt évben megcsináltunk. A tényleges felújítási munkálatokat a héten kezdték és reméljük, hogy két éven belül ismét használhatjuk a templomokat.” – tájékoztatott Fekete Béla, a Bágyoni Unitárius Egyházközség lelkésze.

Mărginean János, Várfalva község RMDSZ-es polgármestere elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a munkálatok zavartalanul folyhassanak, és határidőre kész legyenek a templomok. „A pénzügyi forrást teljes mértékben az Európai Uniótól kapták, de a helyi önkormányzat mindenben segítő kezet nyújt, amiben csak tud. Például a régészeti munkálatok során munkásokat szereztünk és továbbra is számíthatnak a segítségünkre.” – nyilatkozta a polgármester.

Bár a munkálatok befejezésére 2019 volt a határidő, mivel a szükséges engedélyek beszerzése elhúzódott, így egy hosszabbított határidőre, 2020-ra tervezik a felújított templomok átadását.