Bevezetik a vizet Kidébe, Mérába és Szucságba

2019 nyaráig a Kisbács községhez tartozó Méra, Andrásháza és Szucság, a Csürülye községben levő Szelicse, a Kolozs községben található Kolozsbós, valamint a Borsaújfalú községhez tartozó Bádok és Kide települések vízhálózatainak kiépítését véglegesítik és helyezik üzembe.

A mintegy 18 millió lej értékű beruházásokat a megyei önkormányzat fedezi a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság fő részvényeseként. A továbbiakban számos fejlesztéssel egészülnek ki a közművesítési megvalósítások a vízügyi intézmény által lebonyolított 355 millió euró értékű uniós infrastrukturális projekt kivitelezése következtében. 

Május végéig öt településen helyezik üzembe az ivóvízhálózatot. Méra, Andrásháza és Szucság esetében a munkálatok rendkívül előrehaladottak, a vízvezeték kiépült, illetve a vízhálózat több mint 90%, azaz 21,6 km. Bádokon és Kidében a 4 kilométeres vízvezeték megvalósult, valamint a 12 kilométer hosszú vízhálózat több mint 97%. A kolozsbósi és szelicsei munkálatok a tervek szerint 2019 júliusában fejeződnek be.

„Kolozs megye közművesítése, a víz- és csatornahálózat kiépítése kiemelt jelentőséggel bír. A megyei önkormányzat a helyi önkormányzatokkal együtt stratégiai fontosságúként kezeli ezt az ügyet, hiszen a lakosság jogos igényét hivatott kielégíteni. A Kisbács községhez tartozó települések vízhálózatának kiépítésével egyik legfontosabb helyi közösségi célkitűzésünk válik valóra, hiszen végre Kalotaszeg Nádas menti magyar lakossága is felzárkózhat az infrastrukturális fejlesztések terén. Gazdasági fejlődésről sem beszélhetünk enélkül, hiszen víz nélkül nincs településfejlesztés. Továbbá a beruházásnak köszönhetően az életminőség javul, amely a fiatalok itthon maradását is elősegíti” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.