Csoma Botondot választották meg az RMDSZ Kolozs megyei elnökének a szervezet pénteki tisztújító küldöttgyűlésén. A kolozsvári városi tanácsos az egyetlen jelölt volt, Máté András eddigi elnök már nem pályázta meg a tisztséget a feszültégektől sem mentes ülésen.

Csoma Botond megválasztása után elmondta, aktívabbá tenné a Kolozs megyei RMDSZ-t, amely szerinte az utóbbi két-három évben nem volt eléggé jelen a közösség életében. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szervezetben nem hozták létre az ügyvezető elnöki tisztséget.

„Az ügyvezető elnökre nem azért van szükségünk, hogy az elnök munkáját végezze, hanem azért, mert nagy szervezet vagyunk, csupán Kolozsváron 13 kerületi szervezetünk van. Kolozsváron van a legtöbb tennivaló, nehéz meggyőzni a városban élő magyarokat, hogy menjenek el szavazni. Emellett közelebb kell hoznunk a szervezethez az értelmiségieket” – vázolta célkitűzéseit a politikus, aki a Szabadelvű Kör elnöke is.

„Nincsenek örökzöld politikusok”

Máté András a maszol.ro-nak azzal indokolta visszalépését: meggyőződése, hogy nincsenek örökzöld politikusok. Emlékeztetett arra, hogy tizenhat éve tölt be választott politikai tisztséget (megyei elnök, megyei alelnök, MKT-elnök) az RMDSZ-ben. „Ennyi idő után teret kell adni másoknak is a bizonyításra” – jelentette ki. Hozzátette, négy éve a képviselőházi frakcióvezetője is, és nem szereti a tisztséghalmozást.

Csoma Botond bírálataira reagálva a volt megyei elnök elismerte: valóban gondok vannak a szervezet tevékenységével, különösen Kolozsváron. "Ennek az is lehet az oka, hogy a kolozsvári kerületi szervezetek irányítását jobbára tapasztalatlan fiatalokra bíztam" – magyarázta. A megyei ügyvezető elnöki tisztség létrehozásáról azt mondta: az elnöknek jogában áll eldönteni, hogy szükség van-e egy ilyen posztra a szervezetben, vagy sem. "Én nem láttam szükségét" – tette hozzá.

Voltak feszültségek

Máté András megerősítette azokat az értesüléseinket, miszerint a tisztújító küldöttgyűlés nem volt feszültségmentes. Amikor a Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) tagjainak megválasztására került sor, Deák Ferenc kisbácsi RMDSZ-elnök kifogásolta, hogy olyan fiatalok is jelöltették magukat, akik "csak néhány napja" iratkoztak be a szervezetbe.

A volt megyei elnök szerint jelölésük a szabályzatnak megfelelően történt. "Az más kérdés, hogy ez erkölcsi szempontból korrekt-e vagy sem. Én még azt is feljánlottam az ülésen, hogy lemondok az MKT-tagságomról és átadom helyem másoknak" – mondta Máté András.


Forrás: maszol.ro